Tartalomhoz

W3C

 
 

Akadálymentes honlapkészítés

Akadálymentességi elemzés

A W3C nemzetközi szervezet szabványosította a honlapok akadálymentességére vonatkozó kritériumokat. Nemzetközi szinten is, és hazánkban is a legtöbb pályázatban, állami megrendelésben a W3C által létrehozott Web Akadálymentesítési Útmutató (WCAG) szabványra hivatkoznak, és annak betartását követelik meg a beszállítóktól. Ezen kívül számos más oka is van, hogy miért érdemes akadálymentesíteni.

A WCAG 2.0 webes szabvány elérhető magyar nyelven is, a W3C Magyar Iroda honlapján (Web Akadálymentesítési Útmutató 2.0). A szabvány az akadálymentességnek három szintjét különbözteti meg. A legalacsonyabb az A szint, ezt mindenképpen be kell tartania egy akadálymentes honlapnak. Egy magasabb szintű hozzáférhetőséget, akadálymentességet határoz meg az AA (két A) szint. Az AA szint elérése legtöbbször ajánlott, főleg közérdekű, állami, önkormányzati honlapok esetében. A legszigorúbb az AAA szint, ennek az elérése már komoly követelményeket támaszt a honlap készítőivel és üzemeltetőivel szemben, főleg azoknak érdemes ilyen honlapot üzemeltetniük, akiknek a honlapját sok sérült, fogyatékos ember is fel fogja keresni.

A WCAG 2.0-s szabvány szerinti (A, AA vagy AAA) szintű akadálymentességi elemzés három lépésből áll. Első lépésben átnézzük a honlapot és megállapítjuk, hogy miket kell megváltoztatni, milyen hibákat kell kijavítani, annak érdekében, hogy a honlap akadálymentes legyen. Ezeket az észrevételeket, hibalistát elküldjük a megrendelőnek, melyek alapján a hibákat kijavíthatja. A hibajavításban kérésre közreműködünk, további segítséget nyújtunk. Az utolsó lépésben a hibák kijavítása után újból átnézzük a teljes honlapot, amennyiben minden megfelelő, kiállítjuk a tanúsítványt. Az elemzés az oldal méretétől és bonyolultságától függően egy héttől akár egy hónapig is eltarthat.

Az akadálymentességi elemzéssel együtt érdemes lehet még ergonómiai és funkcionális elemzést is elvégezni, így egyszerre kap visszajelzést a honlap készítője az akadálymentességi és a használhatósági, ergonómiai hibákról, melyeket így egy menetben kijavíthat. E két terület össze is függ, számos ergonómiai hiba akadálymentességi problémát is okoz.

Akadálymentességi tanúsítvány kiállítása

Az akadálymentességi elemzés után kiállítunk egy tanúsítványt arról, hogy az adott honlap megfelel a WCAG 2.0 szabvány követelményeinek. Ez pályázatok és állami megrendelések esetén különösen fontos.

A tanúsítványt a W3C Magyar Iroda állítja ki, a WCAG 2.0 webes szabványban meghatározott három akadálymentességi szint alapján (A, AA vagy AAA). A tanúsítvány kiállítását minden esetben meg kell, hogy előzze egy akadálymentességi elemzés.

Utolsó módosítás: 2014.8.4.