Understanding WCAG 2.0

Skip to Content (Press Enter)

F84: A 2.4.9 teljesítési feltételhez tartozó hiba, amelyet a saját általános szövegét egy konkrét szövegre átalakító mechanizmus nélkül használt nem-specifikus hivatkozások (pl. "Kattintson ide" vagy "Tovább") okoznak

Alkalmazás

HTML és XHTML

Ez a hiba az alábbiakra vonatkozik:

Leírás

Ez a hiba akkor következik be, amikor a "Kattintson ide" vagy "Tovább" típusú hivatkozások horgony elemekként kerülnek alkalmazásra és a céljuk értelmezéséhez a környező szöveges tartalomra is szükség van. Ezekben az esetekben általában nincs olyan mechanizmus, amely kiterjesztené a hivatkozás szövegét (pl. egy gomb) és ezzel meghatározná a hivatkozás célját.

Számos képernyőolvasót alkalmazó vak felhasználó párbeszédablakban jeleníti meg a lapon található hivatkozások listáját. Ők a hivatkozásokat a továbblépés céljának meghatározására használják. Abban az esetben viszont, ha a hivatkozások csupán a "Kattintson ide" vagy "Tovább" üzeneteket tartalmazzák, akkor a vak felhasználók képtelenek lesznek a képernyőolvasójuk alap navigációs eszközét alkalmazni. Emiatt az ilyen hivatkozások nem felelnek meg a 2.4.9 teljesítési feltétel követelményeinek, mert a felhasználók, csupán a hivatkozás szövegéből, nem képesek meghatározni a hivatkozás célját . Ez azoknak a felhasználóknak az esetére is igaz, akik billentyűzettel kezelik a hivatkozásokat. A navigálás közben hallott "kattintson ide...kattintson ide...kattintson ide stb." kifejezések könnyen megzavarhatják ezeket a felhasználókat.

Példák

1. példa

Példa kód:

<a href="file110.htm">Click here</a> for more information on the Rocky Mountains.
2. példa

Példa kód:

<h2>News headlines</h2>
The middle east peace meetings have yielded fruitful dialogue. 
<a href="r4300.htm">read more</a>

Ellenőrzések

Folyamat
  1. Ellenőrizze a lapon szereplő összes hivatkozást.

  2. Ellenőrizze, hogy a hivatkozások csak nem-leíró jellegű szöveggel rendelkeznek-e (pl. "Kattintson ide" vagy "Tovább") és a céljuk csak a szövegkörnyezetből és nem a saját szövegükből derül ki.

  3. Ellenőrizze, hogy szerepel-e a lapon olyan mechanizmus, amely a nem-leíró jellegű hivatkozásokat leírókká alakítja át.

Elvárható eredmények
  • Amennyiben a 2. pont igaz ÉS a 3. pont hamis, akkor a hiba bekövetkezik és a tartalom nem felel meg a teljesítési feltétel követelményeinek.