2014-3-10 // by Ian Jacobs (Fordította: Virág Éva)

A világ a Web 25 éves születésbnapját ünnepli

Internetezők küldenek és osztanak meg egymással a #web 25 születésnapi üzeneteket azt a napot ünnepelve, amikor Tim Berners-Lee feltalálta a World Wide Web-et.

Ma, 2014. március 12-én. az emberek világszerte csatlakoznak a webet feltaláló Tim Berners-Lee-hez, boldog 25. születésnapot kívánva a webnek. Az eseményt emlékezetessé teendő, mindenkit arra bátorítanak hogy a közösségi médiákat használva osszanak meg egymással születésnapi üdvözleteket #web25 jelölést használva. Az üzenetek közül néhányat a virtuális születésnapi képeslapon is megjelenítenek a webat25.org hivatalos, az évfordulóra létrehozott oldalán.

Tim Berners-Lee és két szervezet, a World Wide Web Alapítvány és a World Wide Web Konzorcium szintén arra kérik az embereket, hogy 2014-ben támogassák és segítség elő a nyílt web megvalósulását.

A 2012-es Nyári Olimpiai Játékok nyitóünnepsége alatt küldött híres üzenete szellemében: „a Web mindenkié”, Berners-Lee a következőket mondja:

„A Web több milliónyi felhasználója tette naggyá az internetet. Remélem, sokan közülük ma csatlakoznak hozzám és együtt ünnepeljük e fontos mérföldkövet. Bízom abban, hogy ez az évforduló elindítja a globális párbeszédet arról, hogyan védhetjük meg azon alapelveket, amelyek a webet sikeressé tették, és megnyitja az utat a web eddig kihasználatlan lehetőségei előtt. Hiszek abban, hogy egy valóban mindenkiért való webet építhetünk: bárki számára, bármilyen eszközről elérhető webet, amely mindnyájunkat segít abban, hogy élhessünk emberi jogainkkal és kiaknázhassuk lehetőségeinket. Mondd el milyen internetről álmodsz a #web25-öt használva.”

A web 1989 márciusában javaslatként indult, ám azóta átformálta annak módját, ahogyan a világ beszél, alkot és együttműködik. Ma a világ lakosságát tekintve minden öt emberből kettő kapcsolatban van, gyakran földrajzi távolságokat és társadalmi különbségeket áthidalva. Minden percben több száz millió üzenetet küldenek, húszmillió fényképet osztanak meg, és legalább 15 millió dollár értékű áru és szolgáltatás cserél gazdát. Az internet sikere visszavezethető az eredeti elképzelésre, amely egy decentralizált rendszer és egy nyílt architektúra volt, melynek építését bárki segítheti.

Azonban a nyílt web igazi lehetősége, egy mindenkit segítő eszköz, még kiaknázásra vár és akár el is sorvadhat, ha a fő kihívásokra nem tudunk választ adni. 2014-ben és ezt követően, Berners-Lee az internet használóit, az üzleti szférát és törvényalkotókat kívánja közös vitába vonni olyan kritikus kérdések kapcsán, mint:

  • Hogyan kapcsoljuk össze a világ népességének azt a 3/5-ét, akik még nem csatlakoztak az internethez?
  • Az Internet Szabályozása globális és nemzeti szinten is forró vitákat vált ki. Milyen új, átfogó megoldásokkal kerülhető el a kár, amit egy feldarabolt web okozna?
  • Az a képesség, hogy az internet segítségével véleményt nyilváníthatunk és szerveződhetünk, veszélyeztetve van a cenzúra és megfigyelések miatt, miközben online bárki a kiberbűnözés áldozatává válhat. Hogyan felelhetünk meg a társadalom egyre növekvő igényének az online szabadság, titoktartás és biztonság iránt?
  • Világszinten a főbb kormányzati adathalmazok kevesebb mint 10%-a nyílt meg szabad online felhasználásra, ami drasztikusan korlátozza az internet-alapú (?) innovációt olyan területeken, mint például a tömegközlekedés jobbítása vagy a korrupció-ellenes harc. Milyen lépéseket tehetünk a nyílt adatok valós erejének kihasználása érdekében?
  • A Nyílt Webes Környezet képes kell legyen megfelelni az ipar elvárásainak: biztosítani kell a bármilyen alakú és méretű összekapcsolódó eszközök közti interoperabilitást, mobilitást és teljesítményt. Hogyan kezeljük az e különbözőségből adódó kihívásokat?
  • Hogyan támogatjuk a különbözőség és innováció gazdag ökoszisztémáját hosszú távon?

“Ha az internetet valóban mindenkinek szánjuk, akkor az internet alakításában mindenkinek szerepe kell legyen az elkövetkezendő 25 év során,” vonja le a következtetést Berners-Lee.

A folyamat elindításához arra kérünk:

  • Küldj egy születésnapi üdvözletet a közösségi médián keresztül a #web25 hashtag-et használva és látogass el a webat25.org-ra
  • Csatlakozz Tim Berners-Lee-hez 2014. március 12-én Magyarországról este 8 órakor (19.00 GMT) a Reddit Ask Me Anything oldalon
  • Iratkozz fel a Web We Want Campaign-re (a Web Foundationnel közös szervezésben) és tudni fogod, hogyan vehetsz részt országodban olyan eseményeken és akciókban, melyek célja a felhasználók jogainak védelme az interneten.
  • Vegyél részt a W3C 20 Éves Szimpóziuma live stream-en (W3C’s 20th Anniversary Symposium), amikor az Internet jövőjét tárgyaljuk megbeszélések és egy gálavacsora keretében, 2014. október 29-én Santa Clara-ban, Kaliforniában.


Számos szervezet vesz részt a születésnapi tevékenységekben egész évben. Több információért kérjük látogass el a webat25.org oldalra.

Web 25 szponzorok

A W3C és a World Wide Web Alapítvány ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik segítettek a mostani események létrejöttében:

További információ a szponzorokról ›

A korai internet rövid története

  • 1989. március: Tim Berners-Lee megírja az “Információkezelés: Javaslat” című dokumentumot és a CERN-ben véleményezésre küldi.
  • 1990. október: Tim Berners-Lee a NeXTStep fejlesztői környezetet használva egy hypertext GUI böngésző és szerkesztő kidolgozásába kezd. A programnak és a projektnek a “World Wide Web” nevet adja.
  • 1991. augusztus: webes szoftver érhető el az Interneten FTP-n keresztül.
  • 1992. május: Pei Wei “Viola” nevű GUI böngészőjének X-teszt verziója.
  • 1993. február: az NCSA (National Center for Supercomputing Applications) kiadja Marc Andreessen „Mosaic for X” első alfa-verzióját.
  • 1993. április: a CERN nyilatkozik miszerint a WWW technológia bárki által szabadon használható, ezért a CERN semmilyen díjat nem számít fel.
  • 1994. május: első nemzetközi WWW konferencia, CERN, Genf.
  • 1994. október: a World Wide Web Konzorcium (W3C) megalapítása

Az internet további története ›

Tim Berners-Lee

Az Oxford University-n végzett Tim Berners-Lee találta fel a World Wide Web-et, egy internet-alapú hypermedia kezdeményezést a világszintű információ-megosztásra, miközben a CERN-ben (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) dolgozott 1989-ben. 1990-ben alkotta meg az első webklienst és szervert. Az URI, HTTP és HTML szabványait a webtechnológia terjedésével tovább finomította. A W3C és a World Wide Web Foundation igazgatója. Az MIT-n (Massachusetts Institute of Technology) a Műszaki Tanszék 3Com Alapító Professzora, a Számítógép-tudomány és Mesterséges Intelligencia Laboratórium (Laboratory for Computer Science and Artificial Intelligence - CSAIL) Villamosmérnöki és Számítógép-tudomány Tanszék professzora, valamint a Decentralizált Információs Csoport (Decentralized Information Group – DIG) vezetője. A Southampton-i Egyetem (UK) Elektronika és Számítógép-tudomány Tanszékének professzora.

Tim Berners-Lee önéletrajza (angol nyelven) ›

A World Wide Web Konzorcium

A World Wide Web Konzorcium (W3C) egy nemzetközi szervezet, ahol a tagszervezetek, alkalmazottak és a webes közösség együttműködése révén fejlesztenek webes szabványokat. A W3C elsődleges küldetése olyan webes szabványok és útmutatók létrehozása, amelyek a web hosszútávú növekedését biztosítják. A Nyílt Webes Környezet az egyik aktuális fejlesztési terület. Több mint 375 szervezet tagja a Konzorciumnak. A W3C-t az MIT Számítógép-tudomány és Mesterséges Intelligencia Laboratóriuma (USA), az ERCIM (Franciaország), a Keio Egyetem (Japán) és a Beihang Egyetem (Kína) közösen vezeti. A Konzorciumnak világszerte számos országban található nemzeti irodája.

További információ a W3C-ről ›

World Wide Web Alapítvány

A Sir Tim Berners-Lee által alapított World Wide Web Alapítvány (webfoundation.org) célja a nyílt web mint alapvető jog megalapozása, egy olyan világot teremtve ahol bárki bárhol képes a webet kommunikációra, együttműködésre és innovációra szabadon, ingyenesen használni.

Az Alapítvány 20-fős csapata mintegy 60 ország több mint 90 partnerszervezetével dolgozik együtt. Jelenlegi célkitűzéseik között a Web We Want mozgalom (webwewant.org) társ-vezetése, a világ első Nyílt Adat Szerződési Szabvány megalkotása és az Elérhető Internetért Szövetség (Alliance for Affordable Internet, a4ai.org) támogatása szerepel.

A World Wide Web Alapítvány készíti a Web Index-et (thewebindex.org) is, a világ első sokoldalú felmérését a web növekedéséről, hasznosításáról, valamint az emberekre és nemzetekre tett hatásáról.

További információ a World Wide Web Alapítványról ›

Források